Mindenkit elolvasunk Platóntól Camus-ig, és a következő témákra
külön időt szentelünk:
Etika: A kategorikus imperatívusz, és hasznosításának hat módja.
Esztétika: A művészet az élet tükre-e, vagy micsoda?
Metafizika: Mi történik a lélekkel a halál után? Hogy boldogul el a helyzettel?
Episztemológia: Tudható-e a tudás? Ha nem, hogyan tudunk róla?
Az Abszurd: Miért tartják a létezést gyakran ostobának, különösen olyan férfiak
esetében, akik barna-fehér cipőt viselnek. A számosságnak és az egységnek a
mássághoz való viszonyának tanulmányozása. (Az egységet sikeresen elérő diákok
továbbléphetnek a kétségbe.)
2018. december 30., vasárnap
2018. december 11., kedd
Irány a szabadegyetem - 5.rész Pszichopatológia
A rögeszmék és fóbiák megértése, s egyebek között annak a
félelemnek a tanulmányozása, hogy az embert hirtelen elkapják és rákhússal tömik tele, valamint a röplabdaszervák visszaadásának gátlásai, és a "ruggyanta" szó kimondásának képtelensége nők jelenlétében. Muflonok társaságának ellenálhatatlan kényszere szintén megvitatásra kerül.

Címkék:
fóbia,
muflon,
rögeszme,
röplabdaszerva
2018. november 6., kedd
Irány a szabadegyetem - 4.rész Bevezetés a pszichológiába
Az emberi viselkedés elmélete. Miért mondanak
egyeseket "édes pofáknak", míg másokba legszívesebben belecsípne az ember.
Létezik-e a sokat emlegetett szakadék a tudat és a test között, és ha igen,
melyikkel megyünk többre? Szóba kerül az agresszió és a lázadás. (A
szakterületben különösen érdekelt hallgatók részére ajánljuk az alábbi téli
kurzusok valamelyikét: Bevezetés az undokságba; Ellenségesség középhaladóknak;
Haladó gyűlölet; Az utálkozás elméleti alapjai.) Különös figyelmet szentelünk a
tudatosság tanulmányozásának a tudattalansággal szemben, számos hasznos
útmutatással arra vonatkozóan, hogyan maradjunk tudatosak.
Címkék:
agresszió,
középhaladó,
lázadás,
szakadék,
viselkedéspszichológia
2018. október 14., vasárnap
Irány a szabadegyetem - 3.rész Az európai civilizáció története
Mióta fellelték a fosszilizált őslovat a
New Jersey-beli East Rutherford Siddon-féle kávézójának férfi mosdójában, azt
gyanítják, hogy valaha Európát és Amerikát egy földnyelv kötötte össze, amely
idővel elsüllyedt vagy a New Jersey-beli East Rutherford lett, vagy mind a
kettő. Ez új megvilágításba helyezi az európai társadalom kialakulásának
problémáját, és világos képet ad a történészeknek arra vonatkozóan, hogy miért
éppen egy olyan területen szökkent szárba, amely sokkal jobban illett volna
Ázsiához. A kurzus felveti továbbá annak a problémáját, hogy miért éppen Itália
mellett döntöttek a Reneszánsz helyének megválasztásakor.

civilizáció,
európa,
férfi mosdó
2018. október 2., kedd
Irány a szabadegyetem - 2.rész Gazdasági elmélet
A gazdasági elmélet alapvető analitikai koncepcióinak
szisztematikus alkalmazása és kritikai értékelése, különös tekintettel a pénzre
és arra, hogy a pénz miért jó. Kötött együtthatóképzési műveletek, költség- és
fenntartási diagramok és nonkonvexitás alkotják az első szemesztert, míg a
másodikban a kiadásokon, a pénzváltáson és a levéltárca karbantartásán van a fő
hangsúly. A Szövetségi Bankrendszer elemzését követően a legtehetségesebb
résztvevőket kiképezik egy átutalási űrlap kitöltésére. Egyéb témakörök:
infláció és pangás - a megfelelő öltözet egyikhez-másikhoz. Kölcsönök, kamatok,
szerződésszegéstan.

együtthatóképzés,
gazdasági elmélet,
infláció,
szabadegyetem
2018. szeptember 19., szerda
Irány a szabadegyetem - 1.rész A beiratkozás
A főiskolai prospektusok és a felnőtt-továbbképzés invitáló brossúráinak a
levélszekrényemben előforduló sűrűsége arról győznek meg, hogy az
iskolaelhagyók különleges postai listáján szerepel a nevem. Félre ne értsék,
nem panaszkodni kívánok; van a szabadidő-kurzusok listájában valami, ami
ugyanolyan vonzerővel ragadja magával a képzeletemet, mint az a hongkongi
"Mézeshetek Segédkészlet", amelyet tévedésből küldtek el nekem. Minden egyes
alkalommal, amikor átolvasom a kurzusok esedékes prospektusát, haladéktalanul
eltervezem, hogy mindent félretéve és fejvesztve rohanok vissza az iskolapadba.
(Sok évvel ezelőtt kizártak a főiskoláról afféle gyanúsítások alapján,
amelyeket egykor Yellow Kid Weil kapott.) Én azonban mind a mai napig
neveletlen, továbbképzetlen felnőtt maradtam, és idővel a szokásommá vált
lapozgatni egy képzeletbeli, takarosan nyomtatott órarendtáblázaton, amely
többé-kevésbé ugyanolyan.

főiskola,
hongkong,
iskolapad,
mézeshetek,
prospektus
2018. szeptember 8., szombat
Esszék Woody Allentől - 6.rész Kirándulás a csalitosba ibolyaszedéssel
Ez egy cseppet sem szórakoztató, és bármi mást inkább ajánlok helyette.
Látogassa meg egy beteg barátját. Ha ez nem lenne lehetséges, nézzen tévét, és
vegyen forró fürdőt, esetleg olvasson közben. Minden jobb, mint egy csalitosba
térni, és bárgyú mosollyal virágokat gyűjteni egy kaskába. No és mit csinál
azzal a sok ibolyával, ha már leszedte őket? - Hát beteszem egy vázába - mondja
maga. Micsoda ostoba válasz. Manapság csak tárcsázzuk a virágüzletet, és
telefonon adjuk le a rendelést. Ránduljon a 'virágkertész' a csalitosba, azért
fizetik. Így aztán ha egy elektromos vihar törne ki, vagy a közelben
elszabadulna egy méhkas, a virágkertész lesz az, aki felfut a Sinai hegyére.
Véletlenül se gondolják mindebből, hogy érzéketlen lennék a természet örömei
iránt, annak ellenére, hogy kutya nehéz ebben a ragacsos, gumivárosban negyvennyolc órát
eltölteni a nagyünnepek alatt. Hogy miért, az már egy másik történet.

csalitos,
gumiváros,
ibolya,
természet,
virágüzlet
2018. augusztus 28., kedd
Esszék Woody Allentől - 5.rész a szerelemről
Mi a jobb: szeretni, vagy szeretetet kapni? Egyik sem, ha az ember
koleszterolszintje hatszáz fölött jár. A szerelem alatt, természetesen, a
romantikus szerelmet értem - a férfi és nő közötti szerelmet, és nem az anya és
gyermeke, a fiú és a kutyája, vagy két főpincér közti szerelmet.
Az a csodálatos a dologban, hogy ha valaki szerelmes, dalolni támad kedve.
Ezt azonban mindenáron el kell kerülni, és arra is fordítsunk figyelmet, hogy a
buzgó hím nem "szavalja-e" dalok szövegét. Ha szeretik az embert, az nem
ugyanaz, mint ha tisztelik, mivel valakit messziről is tisztelhetünk, míg
igazán szeretni csak ugyanabban a szobában, a függöny mögött guggolva lehet.
Az igazán jó szeretőnek erősnek, mégis gyöngédnek kell lennie. Hogy milyen
erősnek? Azt hiszem, harminc kiló lökésben megteszi. Ne feledjük, hogy a
szerelmes szemében a szeretett személy mindig a legszebb, még ha egy idegen
számára a szaga is elviselhetetlen. Szép, ami érdek nélkül tetszik. Ha a
szemlélő teljesen érdektelen, akár a környezete tanácsát is kikérheti, melyik a
legszebb lány. (Ami azt illeti, a legcsinosabbak általában a legunalmasabbak is
egyben, ezért érzik egyesek úgy, hogy nincs Isten.)
"A mámor egy édes perc csupán", énekelte egy trubadúr, "de a fájdalom örökre
megmarad." A dalból majdnem sláger lett, de túlságosan hasonlított a "Yankee
Doodle Dandy" dallamára.

elviselhetetlen,
főpincér,
függöny,
koleszterinszint,
szerelem
2018. július 27., péntek
Esszék Woody Allentől - 4.rész a takarékosságról
Az élet rögös útjain különösen fontos, hogy alapokat képezzünk, és sohase
szórjuk olyan ostobaságokra a pénzt, mint a körtelé vagy egy színarany kalap.
A pénz nem minden, de az egészségnél többet ér. Végül is az ember nem állíthat
be a henteshez azzal hogy: "Nézze csak, milyen jó színem van, a náthát pedig
még hírből sem ismerem", arra várva, hogy ezért majd valami árut kap. (Hacsak,
persze, a hentes nem idióta.) A pénz jobb, mint a szegénység, legalábbis anyagi
szempontból. Nem mintha boldogságot lehetne vásárolni érte. Vegyék csak a
tücsök meg a hangya esetét: a tücsök egész nyáron hegedült, míg a hangya
dolgozott és takarékoskodott. Amikor eljött a tél, a tücsöknek semmije sem
volt, a hangyát viszont melltáji fájdalmak gyötörték. Nehéz a rovarok élete. És
ne gondolják, hogy az egereknek könnyebb. A lényeg, hogy mindenki a tojásba
vágyik, de nem feltétlenül a legjobb öltönyében.
Végül pedig véssük fel a kéménybe korommal könnyebb két dollárt elverni, mint
megtakarítani egyet. És az Isten szerelmére, ne fektessünk pénzt egyetlen olyan
brókerirodába sem, amelynek a partnerei közt Frenchy nevű cég található.

2018. július 16., hétfő
Esszék Woody Allentől - 2.rész egy nyári fa láttán
A természet minden csodái közül talán a nyári fa a legcsodálatosabb, kivéve
talán egy egeret, amely a "Hello Dolly"-t énekli kamásliban. Nézzük csak a leveleket, hogyan zöldellnek és leveledzenek (ha nem, akkor valami nem stimmel). Hallga, hogyan nyújtóznak az ágak az ég felé, mintha csak azt
mondanák: "Lehet, hogy csak egy faág vagyok, mégis szeretnék részesülni a társadalombiztosítás jótéteményeiben!" És mennyi változat! Luc ez a fa vagy
nyár? Vagy tán egy hatalmas vörösfenyő? Nem, attól tartok, ez egy évszázados tölgy, és már megint szamarat csináltál magadból. Persze felismernél egy fát
egy szemvillanásnyi idő alatt, ha a természet szülötte, a harkály lennél, de akkor már túl késő lenne, és soha nem indulna az autód.
De vajon miért okoz egy fa sokkal nagyobb gyönyörűséget, mint, mondjuk, egy fecsegő patak? Vagy bármi más, ami fecseg, ha már itt tartunk? Mert dicsőséges
jelenléte sokkal nagyszerűbb, mint bármi másé itt a Földön, de a jelen kormány ideje alatt mindenképpen. Mint a költő mondja: "Csak az Isten tud fát
teremteni" - valószínűleg azért, mert olyan nehéz kitalálni, hogyan erősítsük
fel a kérget.
Egyszer egy favágó éppen egy fát készült kivágni, amikor észrevette, hogy egy
szívet faragtak a törzsébe, két névvel. Ezt látva a favágó elrakta fejszéjét,
és inkább fűrésszel állt neki. A történet tanulsága nem egészen világos, igaz,
hat hónappal később a favágót megbírságolták, mert római számokra tanított egy
törpét.

2018. július 5., csütörtök
Esszék Woody Allentől - 3.rész az ifjúságról és az öregkorról
Az érettség valódi próbája nem az, hogy milyen öreg az ember, hanem az, hogyan
reagál arra, ha a belvárosban ébred, rövidnadrágban. Mit számítanak az évek,
különösen ha az ember bérlakásban lakik? Ne feledjük, hogy minden életkornak
megvan a maga öröme, míg ha halott az ember, sohasem találja a
villanykapcsolót. A halállal kapcsolatos legfőbb probléma történetesen az attól
való félelem, hogy nincs túlvilág. Lehangoló gondolat, különösen azoknak, akik
rendszeresen borotválkoztak. Sokan félnek attól is, hogy van túlvilág, de senki
sem tudja, hol üzemel. A dolgok pozitív egyenlegét erősíti viszont, hogy a
halál azon kevés dolgok közé tartozik, amelyeket puszta lefekvéssel lehet
gyakorolni.
Gondolják csak meg: valóban olyan rettenetes az öregség? Nem, ha rendszeresen
mostunk fogat! És miért nincsen ütköző az évek támadása ellen? Vagy egy jó
hotel Indianapolis belvárosában? Hm, hm.
Röviden, a legjobb azt tenni, hogy igyekszünk a korunkhoz illően viselkedni.
Ha tizenhat éves vagy, esetleg fiatalabb, próbálj meg nem megkopaszodni.
Másfelől viszont, ha elmúltál nyolcvan, különösen jól áll lecsoszogni az
utcára, és egy barna papírzacskót szorongatva ezt motyogni: "A császár ellopja
a cipőfűzőmet." Ne feledjük, minden relatív - vagy az kéne hogy legyen. Ha nem
az, újra kell kezdenünk.

belváros,
borottválkozás,
érettség,
öreg,
rövidnadrág
2018. június 24., vasárnap
Esszék Woody Allentől - 1.rész korai esszék
A következőkben Woody Allen korai esszéi közül adunk közre néhányat. Késői
esszéi nincsenek, mivel időközben kifogyott a megfigyelésekből. Talán ha Allen
idősebb lesz, többet ért majd az életből, papírra veti újabb megfigyeléseit,
azután visszavonul hálószobájába, és határozatlan ideig ott marad. Bacon
esszéihez hasonlóan, Allenéi is tömörek és gyakorlati bölcsességtől
átitatottak. Terjedelmi okok miatt kénytelenek vagyunk eltekinteni attól, hogy
itt adjuk közre legmélyebben szántó kinyilatkoztatását, a "Bepillantás -
kívülről"-t.
Címkék:
bölcsesség,
esszé,
kinyilatkoztatás,
tömör
2018. június 13., szerda
Don Fabrizio étterme - 8.rész Fabian Plotnick étteremkritikus válasza az őt bírálóknak
Mr. Schmeederer tanúbizonyságát adja annak, hogy halvány fogalma sincs sem az
éttermi árakról, sem a "Négy kvartettről". Maga Eliot úgy érezte, hogy 7 dollár
50 egy csirke tetrazziniért (szó szerint idézem egy 'Partisan Revue'-ben
megjelent interjú alapján) "nem kizárt." Való igaz, a "Dry Salvages"-ben Eliot
e koncepciót Krisnának tulajdonítja, igaz, nem egészen ezekkel a szavakkal.
Hálás vagyok Dove Rapkinnek az atomizált családdal kapcsolatban tett megjegyzéseiért, és Babcocke professzornak a beható nyelvészeti elemzésért, jóllehet kételkedem képlete helytálló voltában, és helyette az alábbi modellt javasolnám:
a) némely tészta nyelvsaláta;
b) minden nyelvsaláta nem spagetti;
c) egyetlen spagetti sem tészta, tehát minden spagetti nyelvsaláta.
Wittgenstein a fenti modellt Isten létének bizonyítására használta, később pedig Bertrand Russell alkalmazta nem csak Isten létét bizonyítandó, hanem annak alátámasztására, hogy az Isten Wittgensteint túl alacsonynak találta. Végül Mondragon professzornak. Igaz, hogy a harmincas években Spinelli a Fabrizio konyhájában dolgozott - meglehet hosszabban, mint kellett volna. Mégis a javára írandó, hogy amikor a hírhedt Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság nyomást gyakorolt reá annak érdekében, hogy menüinek szövegezését "Tormaszószos csillaghal"-ról a politikailag kevésbé kényes "Tormaszószos fügé"-re változtassa, a Legfelsőbb Bíróság elé vitte az ügyet, és kikényszerítette a mára híressé vált jogszabályt, amely kimondja: "Az előételek teljes körű törvényi védelemre jogosultak az Alkotmány Első kiegészítésében foglaltak alapján."

étterem,
krisna,
nyelvsaláta,
spagetti,
tetrazzini
2018. május 28., hétfő
Don Fabrizio étterme - 7.rész Válasz a kritikára Quincy Mondragontól
Nagy érdeklődéssel olvastam Mr. Fabian Plotnick ismertetőjét Fabrizio Villa
Nova étterméről, és a kortárs revizionista történetírás újabb sokkoló példáját
véltem felfedezni benne. Milyen gyorsan vagyunk készek elfelejteni, hogy
Fabrizio a sztálinista tisztogatások legsötétebb éveiben nemcsak üzemelt, de
még az üzlet hátsó helyiségeit is megnagyobbította, hogy több vendégnek jusson
benne hely! Ott egyetlen szó sem esett a szovjet politikai elnyomásról. Sőt,
amikor a Szabad Szovjet Disszidensek Bizottsága petícióban fordult Fabrizióhoz,
hagy törölje a nokedlit az étlapról, amíg az oroszok szabadon nem eresztik
Gregor Tomsinszkijt, az ismert trockista szakácsot, megtagadták a kérés
teljesítését. Tomsinszkij akkorra már tízezernél is több receptet állított
össze, melyeknek mindegyikét elkobozta az N.K.V.D.
"Hozzájárulva a kevesek szívfájdalmához." - E szánalmas kifogással küldte a
szovjet bíróság Tomsinszkijt kényszermunkára. Vajon hol voltak az úgynevezett
Fabrizio éttermi entellektüelek akkor? A Tina nevű ruhatároslány soha nem
emelte föl egyetlen szavát sem, miközben a ruhatároslányokat Szovjetunió-szerte
elhurcolták otthonaikból, és arra kényszerítenék őket, hogy sztálinista
vállfákra akasszanak. Hozzátehetném még, hogy amikor tucatnyi szovjet fizikust
a habzsolás vádjával fogtak perbe és börtönöztek be, s tiltakozásul több
étterem zárva tartott, a Fabrizio továbbra is kiszolgált, mi több, a vacsorát
követő ingyenmenta intézményét is bevezette! A harmincas években magam is
étkeztem Fabriziónál, és a magam szemével láttam, miféle melegágya a sötétben
hújkáló sztálinistáknak, akik megpróbáltak blincsikit felszolgálni a tésztát
rendelő gyanútlan lelkek asztalára. Azt állítani, hogy a legtöbb vendégnek
fogalma sem volt, mi folyik a konyhában, egyenesen abszurd. Valakinek, aki
makarónit rendelt és zakuszkát szolgáltak fel, annak magától értetődőnek
kellett lennie, mi zajlik a háttérben. Az igazság azonban az, hogy az
entellektüelek egyszerűen nem akarták meglátni a különbséget. Egyszer együtt
ebédeltem Gideon Cheops professzorral, akinek egy teljes orosz menüt szolgáltak
fel, borscsostul, kijevi jércéstül és halvástul - amelynek láttán így fordult
hozzám: "Hát nem mennyei ez a spagetti?"
Prof . Quincy Mondragon New York Egyetem
Prof . Quincy Mondragon New York Egyetem
Címkék:
kényszermunka,
revizionista,
ruhatároslány,
sztálinista,
trockista
2018. május 17., csütörtök
Don Fabrizio étterme - 6.rész Válasz a kritikára Eino Shmeederertől
A Fabrizio-féle Villa Nova étteremről írott recenziójában Fabian Plotnick az
árakat "józannak" nevezte. De vajon Eliot "Négy kvartettjét" is "józannak"
mondaná-e? Az elinti visszatérés a Logosz-elv egy primitív állapotába a világ
állását tükrözte a maga korában, de a 8 dollár 50 egy csirke tetrazziniért?
Ennek semmi értelme, még katolikus kontextusba helyezve sem. Felhívnám Mr.
Plotnick szíves figyelmét az 'Encounter' (2/28) cikkére, mely az "Elint, a
reinkarnáció és a rákleves" címet viseli.
Eino Shmeederer
Eino Shmeederer
2018. május 9., szerda
Don Fabrizio étterme - 5.rész Válasz a kritikára Dove Rapkintól
Fabian Plotnicknak a Fabrizio-féle Villa Nova étteremről alkotott nézetei
érdemiek és éleslátóak. Az egyetlen szempont, amely átható analíziséből
hiányzik, az, hogy noha a Fabrizio étterem családi vállalkozás, mégsem a
klasszikus olasz atomizált család szerkezetét követi, hanem, furcsa módon, az
ipari forradalom előtti walesi bányász középosztály otthonait. Magának
Fabriziónak a feleségéhez és fiaihoz fűződő viszonya kapitalisztikus és
osztályorientált. A személyzet szexuális beállítottága tipikusan viktoriánus -
különösképpen a kasszát kezelő lányé az. A munkakörülmények szintén az angol
gyári problémákat tükrözik, a pincéreknek gyakran napi nyolc-tíz órát kell
felszolgálniuk olyan kötényben, amely nem felel meg a korszerű biztonsági
előírásoknak.
Dove Rapkin

analízis,
bányász,
biztonsági előírás,
középosztály
2018. április 27., péntek
Don Fabrizio étterme - 4.rész Válasz a kritikára Word Babcocketól
Az egyetlen tényező, amelyet Mr. Plotnick számításon kívül hagy Marin Spinelli
fettucinéjének taglalásakor, az természetesen az adagok mérete, egyértelműbben
fogalmazva: a galuskák száma. A páratlan galuskák száma nyilvánvalóan annyi,
mint a páros és páratlan galuskák együttvéve. (Színtiszta paradoxon.) E logika
nyelvi dugába dől, s következésképpen Mr. Plotnick sem képes a "fettucine" szó
pontos használatára. A fettucine jelképpé válik; mondjuk, legyen a
fettucine = x. Ez esetben a = x/b (ahol b bármely előétel felének megfelelő
állandó). E logikát követve kimondhatnók: a fettucine 'a' nyelvsaláta!
Nevetséges. A "Fettucine ízletes volt" állítás ebben a formában nem helytálló.
Csak így: "A fettucine és a nyelvsaláta nem a rigatoni." Mint azt Gödel újra
meg újra kifejti, "Mindent a logikai kalkulus nyelvére kell fordítani, mielőtt
megesszük."
Prof. Word Babcocke
Massachusetts Institute of Technology
Prof. Word Babcocke
Massachusetts Institute of Technology
Címkék:
fettucine,
galuska,
nyelvgaluska,
paradoxon
2018. április 16., hétfő
Don Fabrizio étterme - 3.rész Leves és főétel na és a desszert
A Fabrizio étterem egyik különlegessége a Spinelli-féle parmezános
csirkefilé. A cím már önmagában is ironikus, mivel a csirkét extra csontokkal
tömi tele, mintha csak azt akarná mondani ezzel, hogy az életet nem szabad túl
gyorsan vagy óvatlanul habzsolni. A csontok szájunkból való állandó
kipiszkálása, s a tányér szélére helyezése az étkezésnek baljós felhangokat
kölcsönöz. Az embernek szinte azonnal Webern jut az eszébe, aki, úgy tűnik,
döntő hatással volt Spinelli szakácsművészetére. Robert Craft, Sztravinszkijról
szólva érdekes megállapítást tesz Schönbergnek a Spinelli-salátákra, valamint
Spinellinek Sztravinszkij D-dúr vonóskoncertjére gyakorolt hatásáról. Való
igaz, a minestrone maga a levesbe oltott atonalitás! A zavaros, furcsa
ételdarabkák és szeletek csak szürcsölés és egy sor egyéb zaj kíséretében
fogyaszthatók. E hangok bizonyos mintát alkotva szeriális rendben ismétlődnek
újra meg újra. Első látogatásom alkalmával két törzsvendég, egy ifjú és egy
kövér férfi egyszerre itták levesüket, mellyel olyan heves tetszést arattak (a
vendégek állva tapsoltak), hogy meg kellett ismételniük a produkciót.
Desszertnek tortonit ettünk, mely Leibniz emlékezetes aforizmáját juttatta
eszünkbe: "A monászoknak nincsenek ablakaik." Mennyire apropó! A Don Fabrizio
árai, mint azt Hannah Arendt egy ízben mondotta volt: "józanok, anélkül, hogy
történetileg szükségszerűek lenének." Egyetértek.

csirkefilé,
csont,
desszert,
leves,
saláta,
vonóskoncert
2018. április 5., csütörtök
Don Fabrizio étterme - 2.rész Előétel
A menüt az előétellel kezdtem, mely az első pillantásra céltalannak tetszik,
ám a szardellákat figyelmesebben szemügyre véve világossá válik az üzenet. Azt
akarja Spinelli mondani nekünk, hogy az egész élet ebben az előételben
sűrűsödik össze, amelyben a fekete olajbogyók a halandóságot idézik
elviselhetetlenül emlékezetünkbe? Ha így van, hol marad a zeller? Vajon
szándékoltan került-e elhagyásra? Jacobellinél az előétel kizárólag zellerből
áll. Jacobelli azonban a szélsőségek embere. Ő az élet abszurditására akarja
felhívni a figyelmünket. Ki ne emlékezne arra a scampira...? Négy fokhagymába
ágyazott tengeri rák olyan elrendezésben, amely beszédesebben szól Vietnamhoz
való kötődésünkről, mint a témáról írott könyvtárnyi irodalom együttvéve?
Micsoda botránykő volt a maga idejében! Mára azonban szinte eltörpül Gino
Finochi (a Gino-féle Vesuvio étterem séfjéről van szó) lágy piccatája, egy
megindító, másfél méteres borjúszelet mellett, melyhez egy darabka fekete
szövetet erősítettek. (Finochi mindig is jobban értett a borjúhoz, mint a
halhoz vagy a szárnyasokhoz, és a 'Times' rövidlátóságára vall, hogy a Robert
Rauschenbergről szóló címlapsztoriban elhagyták a reá vonatkozó utalást.)
Spinelli, az avantgarde séfektől eltérően, ritkán járja végig ezt az utat.
Vívódik, a spumoni pedig olvadtan kerül ki a sütőből. Spinelli stílusában
mindig is tetten érhető volt egy bizonyos puhatolódzó jelleg-főleg a Spaghetti
Vognole vonatkozásában. (Pszichoanalízisét megelőzően a kagylók páni félelmet
váltottak ki Spinelliből. Képtelen volt felnyitni őket, amikor pedig beléjük
kellett pillantania, elájult. Korai vognole-kísérletei során kizárólag
úgynevezett "kagylópótlókat" alkalmazott. Mogyorót, olajbogyót használt, s
végül, idegösszeroppanása előtt, apró radírgumikat.)
2018. március 25., vasárnap
Don Fabrizio étterme - 1.rész Kritika
'(Mélyenszántó levélváltás magasröptű folyóirataink egyikének hasábjain,
melyben Fabian Plotnick, legszárnyalóbb éttermi kritikusunk számol be a
Fabrizio féle Villa Nova étteremről a Second Avenue-n, és ezúttal is beható
válaszokat kap.)'
A tészta mint az olasz neo-realista keményítő megjelenési formája értő alakítójára lel Mario Spinelli, a Fabrizio étterem séfjének személyében. Spinelli lassan gyúrja, dagasztja tésztáját. Hagyja, hadd nőjön-növekedjék a vendégek feszültsége, akiknek szájában a várakozás percei alatt összefut a nyál. Noha Spinelli 'fettuciné'je fanyar és már-már gyermekien hamiskás, sokban hasonlít Barzinóéra, akinek a társadalmi változás szolgálatába állított fettucine-értelmezése senki előtt sem ismeretlen. A különbség csupán annyi, hogy Barzino éttermében a törzsvendég a fehér fettucinét várja-kapja. Itt, Fabriziónál, zöld fettucine járja. Vajon miért? Mindez oly felesleges. Minket, fogyasztókat, készületlenül ér ez a változás. S mi több, ez a zöld tészta nem mulattató. Zavarba ejtő, s a séf szándéka ellenére az! Másfelől viszont a nyelvsaláta meglehetősen ízletes és egy cseppet sem didaktikus. Való igaz, hogy marxizmus hatja át, ám ezt elfedi a szósz. Spinelli éveken át elkötelezett olasz kommunista volt, és számos nagy sikert aratott azzal az árnyaltsággal, amellyel marxizmusát a tortellinihez adagolta.

folyóirat,
marxizmus,
tészta,
tortellini
2018. március 15., csütörtök
az elítélt - 17. befejező rész a megmenekülés
Cloquet a szabadságra vágyott - kijutni a börtönből, ugrándozni egy tágas
réten. (Boldogságában Cloquet mindig ugrándozott. E szokása katonai szolgálatra
alkalmatlanná tette.) A szabadság gondolata egyszerre hatott vidítóan és
rémítően rá. Ha valóban szabad lennék, gondolta, maradéktalanul kihasználnám a
lehetőségeimet. Hasbeszélő lehetnék, mindig is az akartam lenni. Vagy
bikinialsóban, krumpliorral és bohócszemüveggel jelenhetnék meg a Louvre-ban.
Lehetőségeinek latolgatása közben szédülés fogta el, és kis híján elájult,
amikor egy börtönőr azzal nyitott be cellájába, hogy Brisseau valódi gyilkosa
mindent bevallott. Cloquet szabadon távozhatott. Cloquet térdre rogyott, és
megcsókolta a cella kövét. Elénekelte a Marseillaise-t. Sírt! Táncra perdült!
Három nap múlva újra a börtönben ült, amiért bikinialsóban, krumpliorral és
bohócszemüvegben a Louvre-ban ugrándozott.
Címkék:
bikinalsó,
bohócszemüveg,
hasbeszélő,
krumpliorr,
louvre,
marseillaise
2018. február 28., szerda
az elítélt - 16.rész az élet végső értelme
Cloquet megrögzött ateista volt, de amikor Bernard atya, a pap megérkezett,
azt tudakolta, maradt-e ideje megtérni.
Bernard atya a fejét csóválta. - Sajnos nincs szezon. Ilyenkor a legtöbb főbb
hit már foglalt. Tekintettel az idő rövidségére, talán előjegyezhetem
valamilyen hinduféleségre. Egy útlevélkép méretű fotóra lesz szükégem hozzá -
mondta.
Cloquet belátta: hiába minden. Egymagának kell a sorsával szembenéznie. Nincs
isten. Az élet céltalan. Minden múlandó. Még a nagy Shakespeare művei is
elenyésznek egy napon, melyen a világegyetem porrá ég - nem mintha a 'Titus
Andronicus'ért olyan nagy kár lenne, no de a többiért?! Nem csoda, hogy annyian
öngyilkosok lesznek! Miért ne vetnének véget ennek az abszurditásnak? Miért
fejtenék meg ezt az életnek nevezett üres rejtvényt? Mi másért, hacsak egy
belső hang miatt nem, mely azt mondja: "Élj!" Valahonnan belülről szüntelenül
halljuk a parancsot: "Élj tovább!" Cloquet felismerte a hangot, saját
biztosítási ügynökének hangját. Hát persze, gondolta, Fishbein nem akar
ráfizetni.
Címkék:
abszurditás,
biztosítási ügynök,
hindu,
öngyilkosság,
útlevélkép
2018. február 14., szerda
az elítélt - 15.rész az utolsó vacsora
Én elmegyek, gondolta lemondóan, de Madame Plotnick, akinek arca épp olyan,
mint a tengeriételétterem specialitásai, jelen marad. Cloquet-t pánik
kerülgette. El akart futni, elrejtőzni, vagy inkább valami szilárd, tartós
dolog szeretett volna lenni - például egy nagy és nehéz szék. Egy széknek
nincsenek problémái, gondolta. Nem kell lakbért fizetnie, sem politikai
ügyekben részt vennie. Egy szék sohasem vágja be a lábujját, és nem teszi fel
fordítva a fülvédőjét. Nem kell mosolyognia, fodrászhoz járnia, és amiatt sem
kell aggódnia, hogy ha fogadásra viszi az ember, köhögni kezd, netán jelenetet
rendez. Az emberek csak ülnek rajta, és amikor egyesek meghalnak, mások ülnek
rá. Cloquet némi vigaszt merített ebből a gondolatból, és amikor a börtönőrök
hajnalban le akarták borotválni a nyakát, széknek tettette magát. Amikor azt
kérdezték tőle, mit enne utoljára, így válaszolt: - Egy bútordarabtól kérditek,
mit enne? Miért nem kárpitoztok be inkább? - Az őrök meredt pillantására
elgyengült, és végül ezt mondta: - Csak egy kis orosz hússalátát hozzatok.
2018. február 1., csütörtök
az elítélt - 14.rész a kivégzés előestéje
Hat héttel később, a kivégzés előestéjén Cloquet magányosan ült cellájában,
és képtelen volt arra, hogy elhiggye az utolsó hónapok eseményeit - főleg a
tárgyalótermi elefántok fértek nehezen a fejébe. Másnap ilyenkorra már halott
lesz, gondolta. Cloquet mindig úgy tekintett a halálra, mint ami csak mással
eshet meg. - Úgy veszem észre, a kövérek gyakrabban járnak így - mondta az
ügyvédjének. Cloquet számára azonban a halál továbbra is elvont fogalom maradt.
Az ember halandó, de vajon Cloquet is az? A kérdés gondolkodóba ejtette,
azonban az egyik őr egy noteszlapra néhány egyszerű vonallal felvázolt rajza
mindent megvilágított. Nem volt kibúvó. Hamarosan nem lesz többé.
Címkék:
börtöncella,
halál,
kivégzés,
noteszlap
2018. január 25., csütörtök
az elítélt - 13.rész kartonbajuszos baklövés
A szeretkezés után jót aludt - mint rendesen, de másnap reggel legnagyobb
meglepetésére letartóztatták Gaston Brisseau meggyilkolása miatt.
A rendőrkapitányságon Cloquet ugyan hangoztatta ártatlanságát, de
tájékoztatták, hogy Brisseau szobájában és az időközben előkerült pisztolyon
megtalálták ujjlenyomatait. Cloquet még azt a baklövést is elkövette, hogy
Brisseau házába betörve aláírta a vendégkönyvet. A helyzet reménytelen volt.
Minden Cloquet ellen szólt.
Az ezt követő hetekben lezajlott tárgyalás valóságos cirkusz lett, bár az
elefántokat nem volt könnyű a tárgyalóterembe tuszkolni. Az esküdtszék végül
bűnösnek találta Cloquet-t, és guillotine általi halálra ítélte. Enyhítési
kérelmét technikai okokra hivatkozva utasították el, mivel kiderült, hogy az
ügyvéd a kérvény megírása idején ragasztott kartonbajuszt viselt.
Címkék:
guillotine,
kartonbajusz,
letartóztatás,
szeretkezés,
ügyvéd,
vendégkönyv
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)