'Augusztus 1.'
Minden örömteli esemény ellenére is letagadhatatlan, hogy
bizonyos feszültségek ütötték fel fejüket lázadó sasfészkünkben. Jelentéktelen,
csak a legélesebb szemmel látható jelek mutatják a feszültségek mélyáramát. Az
utóbbi időben például a veszekedések mindennapossá válásával megszaporodtak a
késelések. Egyik kísérletünk, hogy rajtaüssünk egy lőszerraktáron, s így újra
felfegyverezzük magunkat, teljes vereséggel végződött, mivel Jorge
jelzőpetárdája idő előtt felrobbant a zsebében. Mindenkit megkergettek, Jorge
kivételével, akit foglyul ejtettek, miután vagy féltucat épületet ledöntött,
mint valami tekegolyó. Este a táborban, amikor előhoztam a varánuszgyíkot, az
emberek fellázadtak. Többen lefogtak, Ramon pedig a főzőkanalammal kezdett
püfölni. Szorongatott helyzetemből egy elektromos vihar szabadított meg, mely
három életet követelt. Végül, az amúgy is pattanásig feszült helyzetben, Arturo
előállt a "Cielito Lindó"-val, mire a kevésbé muzikális lelkek közül néhányan
egy szikla mögé hurcolták, és megetették vele a gitárját.
Viszont az egyenleg pozitív oldalát erősíti az a tény, hogy Vargas
diplomáciai erőfeszítései annyi sikertelen próbálkozás után végre a CIA-val
megkötött érdekes egyezséggel zárultak, melynek értelmében politikájuk iránti
örökös és feltétel nélküli hűségünkért cserébe nem kevesebb, mint ötven
grillcsirkét kaptunk.
Vargas úgy érzi, könnyen lehet, hogy elhamarkodottan jósolta meg a decemberi
sikert, és jelezte, hogy a teljes győzelem tovább várathat magára. Furcsa módon
a katonai térképek és táblázatok tanulmányozása helyett vezetőnk újabban
asztrológiai olvasmányokba és madárjóslatokba helyezi bizalmát.
2012. október 12., péntek
2012. szeptember 22., szombat
VIVA VARGAS! részletek egy forradalmár naplójából - 6.rész
'Július 15.'
A harci morál továbbra is töretlen - néhány apró kellemetlenséget leszámítva. Először is Miguel ellopott néhány föld-föld rakétát, de föld-levegő rakétáknak nézte őket, és igyekezetében, hogy lelője Arroyo gépeit, felrobbantotta az összes járművünket. Amikor megpróbálta elviccelni a dolgot, José begurult, és a szóváltásnak verekedés lett a vége. Később elboronálták az egészet és együtt dezertáltak. A dezertálás idővel súlyos problémává nőhet, bár ez idáig, az optimizmusnak és a jó csoportszellemnek hála, minden négy emberre három eset jut csak. Magam természetesen hű maradok, és főzök rendületlenül, bár az emberek még most sem értékelik eléggé a feladat nehézségeit. A dolgok állása szerint veszélyben az életem, ha nem nyújtok valami alternatívát a varánuszgyík mellé. A katonák néha olyan értetlenek. Én mégis azt hiszem, a napokban meglepem őket valami újjal. Ezenközben ülünk a táborban, és várakozunk. Vargas a sátrában tölti az idejét, Arturo pedig a "Cielito Lindó"-t játssza.

Címkék:
csoportszellem,
dezertálás,
harci_morál,
kellemetlenség,
optimizmus,
rakéta,
szóváltás,
varánuszgyík
2012. szeptember 2., vasárnap
VIVA VARGAS! részletek egy forradalmár naplójából - 5.rész
'Július 10.'
Jól sikerült nap volt a mai. Igaz, Arroyo embereinek rajtaütése megtizedelt minket. Ez részben az én hibámból fakadt, ugyanis mikor egy tarantella felkúszott a lábamon, az összes keresztény szent nevét kezdtem üvölteni, s ezzel óvatlanul felfedtem pozíciónkat. Hosszú perceken át képtelen voltam kirázni a szívós kis pókot, mivel az bevette magát ruhám belső redői közé, s arra késztetett, hogy csapkodva pörögjek a patak felé, és úgy negyvenöt percig verdessem magam benne. Nem sokkal ezután Arroyo emberei tüzet nyitottak ránk. Keményen álltuk a sarat, bár a meglepetés okozta sokk enyhe fejetlenséghez vezetett, és az első tíz percben embereink egymást lőtték. Vargas hajszál híján úszta csak meg, amikor egy kibiztosított gránát hullott a lábához. Megparancsolta, vessem rá magam, mert jól tudja, hogy ügyünk számára az ő személye pótolhatatlan, és én követtem az utasítást. A gondviselés kegyéből a gránát nem robbant fel, s én sértetlenül úsztam meg, némi enyhe rángásoktól no meg attól eltekintve, hogy nem tudok elaludni, ha nem fogja valaki a kezem.

gránát,
keresztény,
pótolhatatlan,
pozíció,
rajtaütés,
szent,
tarantella
2012. augusztus 11., szombat
VIVA VARGAS! részletek egy forradalmár naplójából - 4.rész
'Július 1.'
Legkitűnőbb embereink egy csoportja megrohamozott egy falvat élelemszerzés céljából. Jó alkalom volt ez a gyakorlatozás során elsajátított harci készség kamatoztatására. A legtöbb lázadó rettenthetetlen bátorságról tett tanúbizonyságot, s noha a csoportot lemészárolták, Vargas az akciót nagy erkölcsi győzelemként értékeli. Mi, akik nem vettünk részt az ostromban, körben leültünk, miközben Arturo a "Cielito Lindo" dallamát játszotta gitáron. Erkölcsi tartásunk továbbra is töretlen, bár élelmiszerünk és fegyvereink gyakorlatilag nincsenek, és az idő is lassan telik. Szerencsére leköti figyelmünket a negyvenfokos hőség, s gondolom, egyedül ez a felelős az embereinkből gyakran feltörő, mókás, gurgulázó hangokért. Eljön még a mi időnk.

bátorság,
élelem,
erkölcsi_győzelem,
harci_készség,
hőség,
ostrom,
tanúbizonyság
2012. július 20., péntek
VIVA VARGAS! részletek egy forradalmár naplójából - 3.rész
'Június 10.'
Egész nap gyakorlatoztunk. Csodálatos átalakuláson megyünk keresztül! Egy csapat szedett-vedett gerillából kőkemény harci egységgé alakulunk. Ma reggel Hernandez és én a macséta, a borotvaéles nádvágókés használatát tanultuk, s bajtársam lelkes túlbuzgósága következtében megtudtam, hogy 0 vércsoportú vagyok. Arturónak van egy gitárja, de egyedül a "Cielito Lindó"-t tudja eljátszani rajta. A fiúk eleinte nagyon odavoltak érte, de az utóbbi időben már nemigen követelik. Megpróbáltam másféleképpen elkészíteni a varánuszgyíkot, és úgy hiszem, a fiúknak ízlett a főztöm, jóllehet, nem kerülte el a figyelmemet, hogy egyikük-másikuk sokáig rágódott rajta, mások hátravetették fejüket, hogy lecsússzon. Ma újra kihallgattam Vargasék beszélgetését. Fivérével arról szőttek terveket, mit tegyünk, ha már bevettük a fővárost. Jó lenne tudni, milyen tisztséget szánnak nekem a forradalom győzelme után. Bizonyos vagyok benne, hogy nem marad el hűségem jutalma.

forradalom,
főváros,
gitár,
hűség,
macséta,
nádvágókés,
varánuszgyík
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)