VIVA VARGAS! részletek egy forradalmár naplójából - 1.rész

'Június 3.'
Viva Vargas! Ma a hegyekbe vettük magunkat. A korrupt Arroyo-rezsim által velejéig kizsákmányolt kis országunk sorsa felett érzett jogos haragunkban és felháborodásunkban elküldtük Juliót, hogy nyújtsa át szenvedéseink és követeléseink listáját, ám senki nem sietett fogadására. Mint kiderült, Arroyo bokros teendői nem tették lehetővé, hogy időt szakítson a szeretett forradalmi küldöttünkkel való találkozásra, ehelyett az egész ügyet a miniszterére bízta, aki azt mondta, megkülönböztetett figyelmet szentel petíciónknak, ám mindenekelőtt arra volt kíváncsi, meddig bírja Julio a vigyorgást olvadt láva alá nyomott fejjel. Ilyen és ehhez hasonló méltánytalanságok miatt végül is ihletett vezetőnk, Emilio Molina Vargas mögé egy emberként felsorakozva, úgy döntöttünk, hogy a magunk kezébe vesszük a dolgok irányítását. Ha ez összeesküvés, kiabáltuk minden utcasarkon, hát legyen igazi. Jómagam, balszerencsémre, éppen forró hordófürdőt vettem, amikor elért a hír: a rendőrség hamarosan megjelenik nálam, hogy felakasszanak. A fürdőből érthető fürgeséggel kipattanva egy nedves szappanra léptem, s végigszánkáztam az udvaron, ám az esésem súlyát szerencsésen felfogták a fogaim, melyek gyöngyökként gurultak szét a porban. Jóllehet ott álltam mezítelenül és szappanosan, mégis a túlélés sürgető ösztönének engedelmeskedve, jó csődöröm, El Diablo nyergébe pattantam, s torkomat vérforraló rikkantás hagyta el! A ló felágaskodott, magam pedig hátrafelé, a földre csúsztam, s néhány apró csontom tört. És mintha mindez nem lett volna éppen eléggé elkedvetlenítő, miután: alig húsz métert megtettem gyalogszerrel, eszemre jutott a nyomdagép, és nem akarván ilyen nagysúlyú politikai fegyvert vagy bűnjelet hátrahagyni, visszahátráltam, hogy megmentsem az értékes szerkezetet. Amilyen szerencsém volt, a dög többet nyomott, mint az szemre látszott, s emelgetése sokkal inkább toronydaruhoz, mint magamfajta ötvenkilós egyetemi diákhoz mért feladat volt. Amikor a rendőrség megérkezett, két kezem éppen a gép leállításával volt elfoglalva, mivel az elszabadult, és dübörögve ontotta a terjedelmes Marx-idézeteket végig a csupasz hátamon. Ne kérdezzék, miként sikerült kereket oldanom a hátsó ablakon át. Szerencsésen leráztam a rendőrséget, és Vargas táborában leltem oltalmat.

lázadás - a polgári engedetlenség különböző módjai

- A városháza elé állva addig kántálni a "puding" szót, amíg követeléseinket nem teljesítik.
 - A vásárlóközpontba terelt birkamáj segítségével megbénítani a forgalmat.
- Feltárcsázni a "kormánykörök" tagjait, és a "Ha én gazdag lennék..." slágert dúdolni a telefonba.
- Rendőrnek öltözni, és úgy szökdelni.
- Articsókát mímelve behúzni egyet a járókelőknek.

lázadás - tüntetések és felvonulások

A tüntetés lényegi eleme, hogy tüntető legyen. Innen a "tüntetés" kifejezés. Ha egy személy otthon, egymagában tüntet, technikai értelemben ez nem tüntetés, hanem merő "idétlenkedés" vagy "szamárság". A tüntetés ragyogó példája a Bostoni Teadélután, melynek során indiánnak álcázott dühös amerikaiak brit teát szórtak a kikötő vizébe. Később felháborodott amerikainak álcázott indiánok valódi briteket szórtak a kikötő vizébe. Ezt követően teának álcázott hűtek egymást szórták a kikötő vizébe. Végül pedig német zsoldosok a 'Trójai nők' kosztmümjeibe bújva szökelltek a kikötő vizébe, minden különösebb ok nélkül. A tüntetésnél nem árt táblára írni álláspontunkat.
Néhány javasolt álláspont:
1) le az adókkal,
2) fel az adókkal, és
3) mosolyszünetet aperzsákkal.

lázadás - ülősztrájk

Foglaljunk el egy kijelölt helyet, majd üljünk le, de el ne mozduljunk! Máskülönben óhatatlanul guggolni fogunk, ami politikailag teljesen
értelmetlen, hacsak a kormány is nem guggol. (Ez igen ritka, ámbár a kormány alkalomadtán gubbaszt vagy kucorog, ha nagy a hideg.) A lényeg, hogy maradjunk ülve a kívánt engedmény kivívásáig, annak dacára, hogy a kormány, az
éhségsztrájkhoz hasonlóan minden fortélyt bevet majd, hogy a sztrájkolót felállásra késztesse. Jöhetnek például azzal, hogy: "Záróra, mindenki keljen fel!" Vagy azzal, hogy: "Lennének szívesek felállni egy pillanatra? Látni
szeretnénk, milyen magasak!"

lázadás - éhségsztrájk

Ennek során az elnyomottak addig nem esznek egy falatot sem,
amíg követeléseiket nem teljesítik. Egyes ármányos politikusok gyakran tesznek
süteményt, esetleg füstölt sajtot a kezük ügyébe, mégis ellent kell állniuk a
kísértésnek. Ha az uralkodó pártnak sikerül falatozásra bírnia a sztrájkolót,
többnyire nyert ügye van. Ha pedig agysztrájkoló az evésen túl a számlát is
kiegyenlíti, a parti lefutottnak tekinthető. Egy pakisztáni éhségsztrájkot úgy
sikerült letörni, hogy a kormány egy gusztusos marha cordon bleu-t
készíttetett, melyet a tömegek túl ínycsiklandónak találtak ahhoz, hogy
visszaküldjék. Az ilyen ínyencségek azonban ritkaságszámba mennek.
A legnagyobb baj az éhségsztrájkkal az, hogy néhány nap múltán az ember
megéhezik, különösen mióta megafonos kocsik cirkálnak és ezt harsogják: "Hű, de
finom ez a csirke... mmm... és ez a borsó... mmm..."
Kevésbé radikális politikai meggyőződésűek számára az éhségsztrájk módosított
változatát jelentheti a snidling megtagadása is. Apró gesztus ugyan, de
következetesen alkalmazva nagyban befolyásolhatja a kormányt. Köztudomású, hogy
amikor Mahátma Gandhi leszokott a salátaöntetről, a brit kormány szégyenében
számos engedményt tett neki. Az étel mellett felhagyhatunk még a whistezéssel,
a mosolygással, valamint az indiánszökdeléssel.