az elítélt - 5.rész

Gaston Brisseau dúsgazdag, jobboldali családból származott, és már kora ifjúságában elhatározta, hogy hivatásos besúgó lesz. Fiatalemberként beszédórákat vett, hogy jobban menjen a besúgás.
Egy ízben így vallott Cloquet-nak:
- Istenem, mennyire élvezem, ha másokról pletykálhatok.
 - De miért? - kérdezte Cloquet.
 - Nem tudom. Hogy jól bemárthassam őket.
 Brisseau kedvtelésből köpte be barátait, gondolta Cloquet. Megbocsájthatatlan bűn! Cloquet ismert egy algériai férfit, aki abban lelte örömét, hogy tenyerével hátulról nyakon vágott másokat, majd szemtől szembe az egészet mosolyogva letagadta. Úgy tűnt, a világ jókból és rosszakból áll. A jók nyugodtabban alszanak, állapította meg Cloquet, a rosszak viszont a virrasztást részesítik előnyben.

az elítélt - 4.rész

Virágos pongyolájában Madame Brisseau lépett a szobába, s mikor felkattintott egy apró lámpát, felfigyelt a férje fejének oldalából kiálló fegyverre. Anyásan felsóhajtott, kivette a pisztolyt, és a párna szélére fektette. Gondosan ráhajtotta a paplan sarkát, lekattintotta a lámpát és távozott. Cloquet, aki félelmében elájult, egy óra múltán tért magához. Egyetlen pánikteli pillanatra azt képzelte, hogy újra gyermek, és a Riviérán van, de mikor tizenöt perc múltán sem tűnt fel egyetlen turista sem, ráébredt, hogy még mindig Brisseau fiókosszekrénye mögött áll. Visszatért az ágyhoz, megragadta a pisztolyt, és ismét Brisseau halántékának szegezte, ám még mindig képtelen volt leadni a lövést, mely véget vetett volna a hírhedt fasiszta besúgó életének.

az elítélt - 3.rész

Álmában Brisseau egy napfényes tengerparton szaladt boldogan anyja széttárt karja felé, de amint már-már átölelte volna az ősz hajú, síró asszonyt, két gombóc vaníliafagylalttá változott. Brisseau felnyögött, Cloquet pedig leeresztette a revolvert. Az ablakon keresztül hatolt be a házba, s most ugrásra készen állt Brisseau fölött már vagy két órája - mozdulatlanul, a ravaszt meghúzni képtelenül. Egyszer már felhúzta a kakast, és a fegyver csövét egyenesen Brisseau bal fülébe nyomta. Ekkor azonban az ajtó felől neszt hallott, erre az iratszekrény mögé ugrott, a pisztolyt pedig otthagyta, Brisseau fülébe dugva.

az elítélt - 2.rész

Álmodik, gondolta Cloquet, kezében revolverrel fölébe hajolva. 'Ő' álmodik, de én 'létezem'. A valóságban. Cloquet gyűlölte a valóságot, de jól tudta, hogy ez az egyetlen hely, ahol egy jó bifszteket ehet az ember. Még soha nem oltott ki emberi életet azelőtt. Igaz, valamikor régen lelőtt egy megkergült kutyát, de csak miután egy pszichoanalitikusokból álló csoport ezt írásba adta neki. (Az eb, amely megkísérelte leharapni Cloquet orrát, képtelen volt abbahagyni a röhögést, a diagnózis szerint mániás depresszióban szenvedett.)

az elítélt - 1.rész

Brisseau a holdfényben aludt. Háton feküdt az ágyban, kövér hasa a levegőbe meredt, szája ostoba mosolyra húzódott, s leginkább valami élettelen tárgynak tűnt: óriási futball-labdának, vagy két jegynek az operába. Egy pillanat múltán, mikor oldalra fordult, és a holdfény mintha más szögből hullott volna rá, pontosan olyan volt, mint egy huszonhét darabos ezüst étkészlet, salátáskehellyel és levesestállal.