Ennek során az elnyomottak addig nem esznek egy falatot sem,amíg követeléseiket nem teljesítik. Egyes ármányos politikusok gyakran tesznek
süteményt, esetleg füstölt sajtot a kezük ügyébe, mégis ellent kell állniuk a
kísértésnek. Ha az uralkodó pártnak sikerül falatozásra bírnia a sztrájkolót,
többnyire nyert ügye van. Ha pedig agysztrájkoló az evésen túl a számlát is
kiegyenlíti, a parti lefutottnak tekinthető. Egy pakisztáni éhségsztrájkot úgy
sikerült letörni, hogy a kormány egy gusztusos marha cordon bleu-t
készíttetett, melyet a tömegek túl ínycsiklandónak találtak ahhoz, hogy
visszaküldjék. Az ilyen ínyencségek azonban ritkaságszámba mennek.
A legnagyobb baj az éhségsztrájkkal az, hogy néhány nap múltán az ember
megéhezik, különösen mióta megafonos kocsik cirkálnak és ezt harsogják: "Hű, de
finom ez a csirke... mmm... és ez a borsó... mmm..."
Kevésbé radikális politikai meggyőződésűek számára az éhségsztrájk módosított
változatát jelentheti a snidling megtagadása is. Apró gesztus ugyan, de
következetesen alkalmazva nagyban befolyásolhatja a kormányt. Köztudomású, hogy
amikor Mahátma Gandhi leszokott a salátaöntetről, a brit kormány szégyenében
számos engedményt tett neki. Az étel mellett felhagyhatunk még a whistezéssel,
a mosolygással, valamint az indiánszökdeléssel.
