csirkefilé. A cím már önmagában is ironikus, mivel a csirkét extra csontokkal
tömi tele, mintha csak azt akarná mondani ezzel, hogy az életet nem szabad túl
gyorsan vagy óvatlanul habzsolni. A csontok szájunkból való állandó
kipiszkálása, s a tányér szélére helyezése az étkezésnek baljós felhangokat
kölcsönöz. Az embernek szinte azonnal Webern jut az eszébe, aki, úgy tűnik,
döntő hatással volt Spinelli szakácsművészetére. Robert Craft, Sztravinszkijról
szólva érdekes megállapítást tesz Schönbergnek a Spinelli-salátákra, valamint
Spinellinek Sztravinszkij D-dúr vonóskoncertjére gyakorolt hatásáról. Való
igaz, a minestrone maga a levesbe oltott atonalitás! A zavaros, furcsa
ételdarabkák és szeletek csak szürcsölés és egy sor egyéb zaj kíséretében
fogyaszthatók. E hangok bizonyos mintát alkotva szeriális rendben ismétlődnek
újra meg újra. Első látogatásom alkalmával két törzsvendég, egy ifjú és egy
kövér férfi egyszerre itták levesüket, mellyel olyan heves tetszést arattak (a
vendégek állva tapsoltak), hogy meg kellett ismételniük a produkciót.
Desszertnek tortonit ettünk, mely Leibniz emlékezetes aforizmáját juttatta
eszünkbe: "A monászoknak nincsenek ablakaik." Mennyire apropó! A Don Fabrizio
árai, mint azt Hannah Arendt egy ízben mondotta volt: "józanok, anélkül, hogy
történetileg szükségszerűek lenének." Egyetértek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése