2018. szeptember 19., szerda

Irány a szabadegyetem - 1.rész A beiratkozás

A főiskolai prospektusok és a felnőtt-továbbképzés invitáló brossúráinak a
levélszekrényemben előforduló sűrűsége arról győznek meg, hogy az
iskolaelhagyók különleges postai listáján szerepel a nevem. Félre ne értsék,
nem panaszkodni kívánok; van a szabadidő-kurzusok listájában valami, ami
ugyanolyan vonzerővel ragadja magával a képzeletemet, mint az a hongkongi
"Mézeshetek Segédkészlet", amelyet tévedésből küldtek el nekem. Minden egyes
alkalommal, amikor átolvasom a kurzusok esedékes prospektusát, haladéktalanul
eltervezem, hogy mindent félretéve és fejvesztve rohanok vissza az iskolapadba.
(Sok évvel ezelőtt kizártak a főiskoláról afféle gyanúsítások alapján,
amelyeket egykor Yellow Kid Weil kapott.) Én azonban mind a mai napig
neveletlen, továbbképzetlen felnőtt maradtam, és idővel a szokásommá vált
lapozgatni egy képzeletbeli, takarosan nyomtatott órarendtáblázaton, amely
többé-kevésbé ugyanolyan.

2018. szeptember 8., szombat

Esszék Woody Allentől - 6.rész Kirándulás a csalitosba ibolyaszedéssel

Ez egy cseppet sem szórakoztató, és bármi mást inkább ajánlok helyette.
Látogassa meg egy beteg barátját. Ha ez nem lenne lehetséges, nézzen tévét, és
vegyen forró fürdőt, esetleg olvasson közben. Minden jobb, mint egy csalitosba
térni, és bárgyú mosollyal virágokat gyűjteni egy kaskába. No és mit csinál
azzal a sok ibolyával, ha már leszedte őket? - Hát beteszem egy vázába - mondja
maga. Micsoda ostoba válasz. Manapság csak tárcsázzuk a virágüzletet, és
telefonon adjuk le a rendelést. Ránduljon a 'virágkertész' a csalitosba, azért
fizetik. Így aztán ha egy elektromos vihar törne ki, vagy a közelben
elszabadulna egy méhkas, a virágkertész lesz az, aki felfut a Sinai hegyére.
  Véletlenül se gondolják mindebből, hogy érzéketlen lennék a természet örömei
  iránt, annak ellenére, hogy kutya nehéz ebben a ragacsos, gumivárosban negyvennyolc órát
eltölteni a nagyünnepek alatt. Hogy miért, az már egy másik történet.